A dal a miénk – A Csík Zenekar az LGT előtt tiszteleg új lemezével

A Locomotiv GT előtt tiszteleg A dal a miénk című új lemezével a Csík Zenekar. A rockszámok népzenei ihletésű átdolgozásairól is ismert együttes friss albumán közreműködött Presser Gábor, Karácsony János és Kovács Kati.

Óévbúcsúztató koncertjeinket Budapest mellett Egerben is meg szoktuk tartani. Tavaly Pici bácsi és James volt a vendégünk, és a fellépésre velük próbálva állapítottuk meg, milyen sok LGT-dalt játszottunk már az évek során. Arra gondoltam, jó lenne lemezt csinálni ezekből – mondta Szabó Attila, a Kossuth-díjas Csík Zenekar hegedűse, gitárosa, az LGT-dalok átdolgozója az MTI-nek. Az együttes és Presser Gábor, az LGT vezetője, fő zeneszerzője közötti kapcsolat több mint tízéves. A Miénk itt a tér és A dal a miénk átdolgozása kifejezetten erre a lemezre készült, a Jóbarátok vagyunkra 2018-ban csináltam meg a mi verziónkat, amikor a Csík 30 + Szabó Attila 50 jubileumi koncert volt Egerben. Az átdolgozásdi fordítva is létezik: Presser Gábor Rúzsa Magdival közös koncertjein a mi egyik nótánkat, az Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… címűt is elő szokta adni” – fejtette ki Szabó Attila.

A dal a miénk című lemez többek között abban különbözik más tribute-produkcióktól, hogy a megidézettek is közreműködtek. Az album anyagát tavasz végén kezdtük összerakni, amikor a koronavírus-járvány első hulláma után már ezt megtehettük együtt. Kicsit finomítottunk néhány korábbi verzión, volt, hogy kicseréltünk egy-egy akkordot. Az anyagot együtt, élőben játszottuk fel – mondta a zenész.
A lemez egyik különleges pillanata, amikor a Loksi című 1980-as lemezről átemelt Áldd meg a dalt “csíkosított” változatában a kalotaszegi hajnalit a szerző, Karácsony János énekli. A népdal felcsendülésekor az együttes ugyanazokat a harmóniákat játssza, amelyek az eredeti LGT-számban vannak. A CD-n, amely a Tom-Tom Records gondozásában jelenik meg, a két LGT-zenész mellett a Rock and rollerben Kovács Kati, illetve szájharmonikán Ferenczi György is hallható.

forrás: MTI