A vakság ellen küzdő magyar orvos kapta idén Európa legrangosabb szakmai díját

A Hamburgban alapított Körber Európai Tudományos Díjat minden évben egyetlen egy személynek ítélik oda. Ez az elismerés Európa legrangosabbja az orvosi szakmában. Idén Roska Botond, a Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője kapta meg, akit nemcsak Európa-, de világszerte a szemészet egyik legnagyobb szaktekintélyének tartanak, és aki a vakság elleni küzdelemben hatalmas előrelépéseket tett: csapatával olyan látásérzékelőt fejlesztettek ki, amely a sérült szemideghártya, a retina megfelelő sejtjeinek működésébe való beavatkozással képes eljuttatni a vizuális információt a betegek központi idegrendszerébe. Roska Botond természetesen már ezelőtt is jó néhány nívós díjat kapott. Hogy csak egyet kiragadjunk, 2019-ben első magyar tudósként nyerte el a Nobel-díj előszobájaként is emlegetett Louis Jeantet-díjat.

Neues Sehen für Erblindete 👀Der Körber-Preis für die Europäische Wissenschaft 2020 steht fest! 🎉 Er geht an Botond…

Közzétette: Körber-Stiftung – 2020. június 23., kedd