Hajózz 500 forintos napijeggyel a Dunakanyarban

A Művészetek Völgye mellett is van élet Kapolcson

A dunakanyari településeket összekötő hajójáratot indít július 3-tól a MAHART.

A hop-on hop-off rendszerű járaton a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád szakaszon lehet utazni, a hajókon biciklit is lehet szállítani. A járatra 500 forintos napijegyet kell váltani, amivel az adott napon bármikor ki- és be is tudtok szállni.

A hajó keddtől csütörtökig délután 2 órakor indul Visegrádról, péntektől vasárnapig pedig 10, 12, 14, illetve 16 órakor, és másfél óra múlva érkezik vissza Visegrádra.

Ez is érdekelheti:

,

Novemberben Desiré fesztivál Szabadkán

Life, azaz Élet címmel szervezik meg idén november 22. és 30. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivált Szabadkán.
,

Képzőművészeti katalógus, technikai újdonságokkal

A Munkács-tárlat festményei mellett még számos egyéb izgalmas információkat is tartalmaz a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum új katalógusa.
,

Szavazni lehet az új szuperszámítógép nevére

Bővítik a szuperszámítógépet befogadó épületet és fejlesztik az alapinfrastruktúrát is, hogy a végzősök a legmodernebb technológiát is tudják használni.
ball
,

Ázsiában találták meg a kontinens legrégebbi labdáját

A tanulmány szerint a labdák és a labdajátékok már a kezdetektől fogva fontos részei voltak a testmozgásnak és a katonai tréningnek.
, ,

Erdei sármányt gyűrűztek Szegeden

Ez volt a második alkalom, hogy a ritka madárfajt megfigyelték Magyarországon, írja a Magyar Madártani Egyesület Csongrád megyei csoportja.
, , ,

Világító kerékpárút Esztergomnál

Az utóbbi évek legragyogóbb kísérleti útépítési projektje valósult meg az Eurovelo 6 kerékpárút Duna-menti szakaszán.
, ,

A világ legjobb zenekarai között a Fesztiválzenekar

Rangsorolta és összesítette a BBC klasszikus zenei magazinja, a Classical Music a világ zenekarait. A 10-es listán egyetlen magyar együttesként szerepel a Budapesti Fesztiválzenekar.
,

Orosz fotós nyerte az év természetfotósa díjat, egy fát átölelő szibériai tigrisről készült képpel

Szergej Gorskov orosz fotós egy fát átölelő szibériai tigrisről az Orosz Távol-Keleten készült felvétele nyerte el idén a londoni Természettudományi Múzeum Az év természetfotósa pályázatának fődíját.
bocusd
, ,

Afrikai harcsa és észt fürj egy tányéron a Bocuse d`Or-on

A világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjét a koronavírus-járvány miatt ebben az évben nézők nélkül kellett megrendezni.