Kortárs üvegművészeti kiállítás nyílt Budapesten

Kortárs üvegművészeti kiállítás nyílt Budapesten

A 44 művész munkáit eddig 34 ország 132 városában lehetett megnézni, immár második alkalommal látható hasonló kiállítás a fővárosban.

A GlasSpring 2020 című tárlaton kiállított munkák egyszerre mutatják az alkotók extrém magasfokú megmunkálási és üvegtechnikai tudását és tárják fel a művészek rendkívül sokszínű egyéni vizuális kifejezés-eszköztárát.

A tárlat rangját emeli, hogy ugyanebben az időben, harminc év után ismét van magyar üvegművészeti kiállítás Bajorországban a Frauenaui Üvegmúzeumban.

„Mintegy fél évszázada beszélhetünk autonóm értelemben véve üvegművészetről. A hatvanas évek elejéig dekoratív jelleggel, gyári környezetben megmunkált művészi, főleg használati üvegtárgyakkal találkozhattunk. Alkotói oldalról azonban felmerült az igény, hogy az üveget mint szobrászati agyagot használhassák. Elkötelezett gyűjtőknek és intézményeknek köszönhetően az Egyesült Államoktól Japánig és sok európai országban is üvegmúzeumokat hoztak létre, melyekben jellemzően nemzetközi anyag, többek között magyar üvegművészek alkotásai szerepelnek.” – írja a kultura.hu a kiállítás kapcsán.

A tárlat a Budavári Önkormányzat, a Magyar Üvegművészeti Társaság (MÜT) és a Kiskép Galéria együttműködésével jött létre, az alkotások szeptember 30-ig láthatók Tér-Kép Galériában.

Nyitókép: Botos Péter Gömbkereszt feketével és színekkel című alkotása.
Forrás: a Tér-Kép Galéria Facebook oldala

Ez is érdekelheti:

,

Digitális adatbázisban a forradalom röplapjai

1956-os röplapokból és szöveges plakátokból állított össze ingyenesen hozzáférhető digitális adatbázist az Országos Széchényi Könyvtár.
, ,

Lemezen adták ki Keith Jarrett 2016-os budapesti koncertjét

A világhírű amerikai zongorista budapesti koncertjét dokumentáló Budapest Concert című dupla album ma jelent meg a müncheni ECM kiadó gondozásában.
lanchid
,

Színházzá válik a város - úgy fedezhetjük fel a Budapestet, hogy közben egy nagyon izgalmas nyomozás részesei lehetünk

Bár utazni nem igazán lehet, viszont izgalmas nyomozós applikáció fedezhetjük fel Budapestet
szervas
, ,

Ehető zacskókkal védik a szarvasokat

Szikaszarvasokat védenek meg a hulladékok elfogyasztásától.
Dubaji világrekord szökőkútDUBAITOURISM.AE
, , ,

Mostantól ez a világ legnagyobb szökőkútja

A Guinness Rekordok Könyve szerint a dubaji Pálma Szökőkút hivatalosan is a világ legnagyobb vízi látványossága. Videó
A Hold napsütötte részén talált vizet a NASAFotó: NASA
, ,

A Hold napsütötte részén talált vizet a NASA

Újabb ingatlanmutyi jelei mutatkoznak: a Barátság Parkra tenné rá a kezét a baloldal! Sóstó után itt a folytatás.
,

Kiállítással és online programokkal ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a pécsi Tudásközpont

Online kerekasztal-beszélgetéssel, kvízjátékkal és kiállítással ünneplik a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületének tízéves fennállását.