A Székesfehérvári Romkert lett az év emlékhelye

szfehervar

Idén először adták át az Év emlékhelye díjat szombaton, az emlékhelyek napján. Az elismerés célja, hogy a Nemzeti Örökség Intézete elismerését fejezze ki azoknak a helyszíneknek, amelyek emlékhely státusukat mind programjaikban, mind kommunikációjukban előtérbe helyezik. A díjat 2020-ban a Székesfehérvári Romkert nemzeti emlékhely kapta. A belvárosban, a püspöki palota közelében látható falmaradványok a Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom emlékét őrzik. A Szentföldre vezető út mentén felépülő egyházi épület a koronázások (38 magyar király), királyi temetkezések színhelye (15 uralkodó) volt, valamint országgyűléseknek, országnagyok tanácskozásának, királyok hadba vonulásának és hazatérésének adott otthont.

Kiemelt jelentősége, hogy az Árpád-korban itt őrizték a koronaékszereket, és a királyi ereklyekincseket is. Ha arra jártok, mindneképp látogassatok el oda, megéri!

Fotó: fidelio.hu