Afrikai harcsa és észt fürj egy tányéron a Bocuse d`Or-on
A világdöntőbe jutott a magyar csapat.
Norvégia nyerte a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny idén Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjét, amelyen a Veres István séf vezette magyar csapat a kilencedik helyen végzett és bejutott a jövőre Lyonban rendezendő világdöntőre – számol be róla az infostart. A versenyen a második helyen Dánia, a harmadikon Svédország végzett. Minden résztvevő nemzet delegálhatott egy tagot a zsűribe is: Magyarországot idén Széll Tamás, a 2016-os Bocuse d’Or Europe győztese, a 2017-es lyoni világdöntő 4. helyezettje képviselte. Az idei húsos téma a – magyartól különböző, márványosabb, zsírosabb húsú – észt fürj volt, ennek fel kellett használni a belsőségeit és hozzá fürjtojást is kellett tálalni. Ezt a fogást tálra kellett elkészíteni, a tányéron tálalt fogás kötelező alapanyaga pedig a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsa volt.
Idén is cél volt, hogy a magyar gasztronómia bizonyos jellegzetességei is megjelenjenek, és mivel Veres István erdélyi származású, ezért székely motívumokat használt a tál, a menükártya és a box dizájnjában. Veres István csapatának Molnár Bence commis (segítő) és Volenter István coach a tagjai. Veres Tamás tapasztalt versenyző, a Michelin-csillagos Babel étteremből érkezett. Európából ezúttal tíz csapat juthatott tovább a 2021-es lyoni világdöntőbe. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke az InfoRádiónak a verseny vége előtt elmondta: az első napot követően a papírforma kezd beigazolódni, hiszen nagyon erősek voltak a skandinávok, ahogyan a házigazda észtek is.
A világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai döntőjét a koronavírus-járvány miatt ebben az évben nézők nélkül kellett megrendezni, de legalább nem veszik el a rengeteg felkészülés – ami az afrikai harcsa esetében legalább 32 egységnyi gyakorlást jelent – hiszen az eseményt májusban egyszer már elhalasztották – emlékeztettet Hamvas Zoltán.