Hasznos időtöltés, tippek az unalom ellen

Július 9-én és 10-én rendezik meg – immár tizedik alkalommal – a villányi Rozé Fesztivált, amely idén koncertekkel, gyermekprogramokkal és jelmezes futóversennyel is várja a látogatókat.

Múzeumi élmények élőben – Irány Tunézia!

A több mint 2,2 milliárd forint összértékű beruházás időkapszuláját június 3-án tették le a felső-szabolcsi kisvárosban.

Hosszú kihagyás után hétvégén újra koncert lesz a nagyszínpadon a Budapest Parkban, amely május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit.

Több mint százmillió forintból újították fel a fertődi Esterházy-kastély Rózsaházát.

Kétszázhárom nap zárva tartás után június 3-án újranyitnak országszerte a Cinema City mozik.

Az augusztus végére halasztott Fishing on Orfű fesztivál szervezői egy „családias, időutazásra csábító” MiniFishinget tartanak a baranyai üdülőtelepülés kempingjében június 17. és 19. között.

Online tárlatvezetéseken mutatja be Rippl-Rónai József művészetét május 22-én és 27-én az újranyílt Magyar Nemzeti Galéria.

A magyar honvédelem napján nyit újra a Hadtörténeti Múzeum, amelynek Fegyvertörténeti Látványraktára június 1-jéig ingyenesen megtekinthető lesz.

Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés, vagy madárhangverseny – ilyen változatos kínálattal várja az érdeklődőket Magyarország tíz nemzeti parkja.