Egymillió forint jár a győztes fotó alkotójának

fotos

Ismét meghirdették a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre 5MB és 20MB közötti képeket vártak, hivatásos és amatőr fotográfusoktól egyaránt – mondta el a zsűri elnöke. Kaiser Ottó fotográfus hozzátette, a tavalyi nagy sikerre tekintettel a kiírás nem változott; a kezdeményezés célja továbbra is az, hogy magas színvonalú fotók segítségével mutassa be Magyarország természeti és tárgyi értékeit, ünnepeit és mindennapjait, mindazt, amire a pályázók büszkék a hazájukban.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda által, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködésben kiírt pályázatra ezúttal is három kategóriában – Természet és táj (egyedi és sorozat), Épített és tárgyi örökség (egyedi és sorozat), valamint Életképek (egyedi és sorozat) – várják a pályaműveket.

Kaiser Ottó az eddigi tapasztalatokról szólva elmondta, hogy ezúttal is a természetfotó kategória a legnépszerűbb, de idén a másik két kategória is kezd felzárkózni hozzá.  Most is arra számítanak, hogy az utolsó napokban töltik fel a pályázók a legtöbb képet a https://fotopalyazat.magyarorszag.hu honlapra. Eredményhirdetés decemberre várható.

A zsűri mindhárom kategóriában három díjat oszt ki.

1. helyezett: 1 millió forint
2. helyezett: 500 ezer forint
3. helyezett: 300 ezer forint

Internetes szavazás alapján minden kategóriában kiosztásra kerül közönségdíj, ezek értéke minden kategóriában 1 millió forint.