Féláron a megmaradt ebédmenü
Mobilalkalmazást talált ki egy magyar start up azzal a céllal, hogy a vendéglátóhelyek kevesebb ennivalót dobjanak ki a nap végén. -írja a Forbes. Az egyetemista olcsóbban eszik, a családanya megveszi másnapra az ebédet és megússza a főzést, ráadásul a rászorulók is jóllakhatnak, ha érkezik elég felajánlás A Munch.hu-n már reggel le lehet foglalni az ételeket, de csak annyit, amennyi amúgy nem kelne el teljes áron, hiszen éppen az ételpazarlást akarja kordában tartani Wettstein Albert, Zsoldos Botond, Perepelica Kirill és Zwecker Bence vadiúj cége. Én a vizsgaidőszakban kezdtem agyalni azon, hogy valamit ki kellene találni, mert egyetemistaként a legnagyobb költségem az étkezés. Ráadásul jó ideje zavart a sok pazarlás, amit magam körül látok” – meséli Wettstein Albert, a Munch.hu négyfős alapítócsapatának 23 éves rangidőse a kezdetekről.Már az első hónapban majdnem elérte a 100 ezer forintot a megmentett ételek értéke. Július végéig további 15 partnerrel kötöttek szerződést, aztán augusztusban már 28 étterem, pékség, bolt, szálloda és kávézó csatlakozott, szeptemberben pedig újabb 40 hellyel bővítették a kínálatot, a havi forgalom ez idő alatt 2,5 millió forint közelébe nőtt, a felhasználók száma pedig ötezer fölé. Igaz, naponta ennél azért jóval kevesebb, 100-200 körüli adag étel – vagyis ennyi munch, vagy ahogy ők magyarosították, muncs – talál gazdára – írja a lap.