Folytatódik a Musical Neked Klub interaktív ismeretterjesztő sorozata

Folytatódik a Musical Neked Klub ingyenes, interaktív ismeretterjesztő sorozata szerdán: Cseke Péter és Nemcsák Károly színművész, színházigazgató a zenés darabok színpadra állításáról beszélget. A klub első előadása a musical műfaj történetének legelső fejezetét mutatta be. A Szente Vajk és Szabó László által alapított MusicalNeked Produkció újabb beszélgetésének két vendége Cseke Péter Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár, érdemes művész, a Kecskemétei Katona József Nemzeti Színház igazgatója, valamint Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a József Attila Színház igazgatója. Cseke Péter a Kabaré című musicalben a Konferanszié szerepében vizsgázott az Ódry Színpadon 1976-ban végzős színinövendékként és pályája ezt követően is elválaszthatatlan maradt ettől a műfajtól. Nemcsák Károly játszott már Figarót és volt Miska is a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb darabjában, a Mágnás Miskában – emlékeztetnek a közleményben. A Musical Neked Klub – színházigazgatók kulisszatitkai a musicalekről című 45 perces beszélgetés ezúttal is a Zoom-alkalmazásban lesz követhető, előzetes regisztráció után ma 21 órától. A házigazda ismét Szente Vajk Jászai Mari-díjas színész, drámaíró, rendező lesz. A részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött, a résztvevők száma pedig limitált. Az érdeklődők az info@musicalneked e-mail címen kérhetik a belépési kódot a szervezőktől. forrás: musical neked