Halottak napja a világ körül

mehico

Nálunk szomorkás, borongós, másutt vidám és már-már harsány a halottakról való megemlékezés: a legtöbb kultúrában családi ünnep. Ahol karneváli a hangulat, ott is a szorongást oldja a csontvázakkal teli kavalkád.

A halottak napi kultúrkör, amit mi Európában ünneplünk, ahogy az amerikai Halloween is, Mindenszentek előestéjén, az ősi kelta samhain ünnepből ered. Akkor csak két évszakot tartottak számon: a termékenyet a pihenős, halott évszak követte. A kettő váltásakor, az őszi napéjegyenlőség idején ünnepelték a terménybetakarítás végét és az óévet. A természet halálát párhuzamba vonták az emberi halállal. Úgy tartották, ezen a napon a tér és idő szabályai érvényüket vesztik, és a halott lelkek visszatérnek, hogy új testet találjanak maguknak: e lelkeket igyekeztek elriasztani. Ez a motívum máig visszatér a különböző népek ünnepében.

A sírokon Közép- és Kelet-Európában a XIV. századtól Mindenszentekkor gyertyát gyújtanak a rokonok, hogy a fényénél a “fázós lelkek” melengethessék magukat. A halottak napját a nem vallásosak közül is sokan tartják, a gyertyagyújtás – otthon, vagy a temetőben – a zsidó-keresztény kultúrkörben mindenütt egységes.

Kínában legtöbbször április 4-ére vagy 5-ére esik a Hold állásától függően megállapított kínai halottak napja, a Qingming, azaz a sírsöprögető ünnep. Rendbe teszik a családi sírokat, kirándulnak, papírsárkányt eregetnek. Ételeket, gyümölcsöket, bort helyeznek el a sírokon, és speciális papírpénzt égetnek. Japánban a háromnapos, augusztusi o-bon ünnepe alkalmával gyűlik össze a család, ekkor hozzák rendbe szeretteik sírját. A katolikus Fülöp-szigeteken keveredik a halottak napja az ősi hagyományokkal: a temetőben vagy amellett táborozik le a család, és lakomákkal, tánccal emlékeznek az elhunytakra.

Hasonlóan vidám hangulatú az ünnep Mexikóban. A Los Dias de Muertos fesztivál a vigyorgó, táncoló csontvázakról híresült el világszerte – itt az indián, azték hagyományok motívumai keverednek a kereszténységgel. Az ünnep általában október 28-án kezdődik, beleesik Mindenszentek és a halottak napja is. Családi körben emlékeznek, tűzijátékok, karneváli hangulat kíséretében. A halottakat étellel, itallal, ajándékokkal várják vissza a család otthonába, történeteket idéznek fel róluk. Az élők csontvázakkal, egyéb halálszimbólumokkal lepik meg egymást, a gyerekek cukorkoponyákat kapnak.

Bolíviában is társadalmi esemény a halottakról való megemlékezés. A családok együtt kivonulnak a temetőbe, enni- és innivalót visznek magukkal, végigjárják a szeretteik, ismerőseik sírjait. Sírról sírra sétálnak, beszélgetnek a barátokkal, rokonokkal – sokkal jókedvűbb az emlékezés – írta le a különbséget a mi emlékezésünktől, amit a mediterrán népek életörömével magyarázott, és általános felfogásukkal a halálról. Nem végként, hanem valami új kapujaként értelmezik – a kegyeleti szakértő azonban rávilágított, hogy ezeken a területeken is nagy szerepet kap a félelem.

Az Európában is terjedő, amerikai Halloween kialakulásánál – az All Hallows Eve (Mindenszentek estéje) kifejezés eltorzult formája – szintén a holt lelkek elriasztása állt előtérben. – Azért osztogattak éppen a gyerekeknek cukrot, mert a ők állnak nagyon közel a másvilághoz, nyitottabbak spirituálisan. Ha megajándékozzák őket, nem jelennek meg a rossz szellemek. Elriasztásukra készülnek a töklámpák, az álarcok is. A jók nem térnek vissza, hiszen ők már a mennyben vannak.  -foglalja össze a nagyutazas.hu