Harmadik alkalommal rendezik meg az országos matekversenyt a református iskolákban
Szurkoljunk együtt annak a 150 tanuónak akik a csütörtökön mérik össze tudásukat a Református Iskolák 29. Országos Matematika Versenyén. Ez a program már harmadik alkalommal nyerte el a Nemzeti Tehetség Program támogatását. Ebben az évben 750.000 Ft-ot nyertek a szervezők a megrendezés támogatására. Idén sajnos online rendezik meg a versenyt. Délelőtt 10 órától írják a diákok az egyéni versenyt a saját iskoláikban, tanári felügyelet mellett. A feladatokat a Debreceni Egyetem Matematika Intézetének Oktatói és az RPI matematika szaktanácsadó kolléganője állították össze. Délután az iskolák csapatai egy izgalmas csapatversenyen mérkőzhetnek meg egymással az online térben. Eddig 30 református iskola, mintegy 150 diákja adta le nevezését a versenyre. Érkeztek résztvevők Kárpátaljáról, a Felvidékről és Erdélyből is, így a versenyt akár nemzetközinek is nevezhetnénk. Az iskolák évfolyamonként a legtehetségesebb diákjainkat indíthatják el ezen a megmérettetésen. A versenyzők az idén is értékes díjakat nyerhetnek. A csapatverseny győztese, valamint a legjobb egyéni teljesítményeket elérő iskola elnyeri a verseny vándorkupáit is. #nemzetitehetségprogram #mindentehetségszámít megjelölésekkel .