Hátrányos helyzetű gyerekek táborozhatnak a Balatonnál
Öt turnusban csaknem ezer hátrányos helyzetű fiatal részvételével rendezi meg a Magyarországi Református Egyház a Bárka táborokat a Balatonnál; a megnyitó tegnap volt Balatonfenyvesen.
Az idei tábort Gér András, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa és Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) fiatalokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, Pápai Joci énekes dalszerző, a Bárka tábor jószolgálati nagykövete pedig ez alkalommal is megörvendeztette dalaival a jelenlévőket.
Ebben az évben öt turnusban csaknem ezer fiatal nyaralhat a református egyház táboraiban Balatonszárszón és Balatonfenyvesen. A 2018 és 2021 közötti időszakra szóló 800 millió forintos állami támogatás, valamint az egyház anyagi, infrastrukturális és szellemi erőforrásai segítségével összesen 6500 hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, főleg református fenntartású köznevelési intézményből, tanodai és nevelőszülői hálózatból érkező gyermek táborozhat a Balatonnál.
A táborban lelkész és vallástanár szakos egyetemi hallgatók, illetve lelkipásztorok is jelen vannak a közösségépítés jegyében. Reggel és este bibliai történeteken keresztül adnak bátorító üzeneteket, valamint keresztény könnyűzenei programokkal, imádságra neveléssel gondoskodnak a lélek ápolásáról.