Lassan lecseng a vírus, az óvintézkedések megmaradnak, de a karantént már feloldották, így ismét lehetőség van újra találkozni tágabb családunkkal, barátainkkal, de nem csak találkozhatunk velük, hanem végre jól meg is ölelgethetjük egymást!
Július 9-én és 10-én rendezik meg – immár tizedik alkalommal – a villányi Rozé Fesztivált, amely idén koncertekkel, gyermekprogramokkal és jelmezes futóversennyel is várja a látogatókat.
Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án! Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozatot.
A szerzetesrend múltjáról, jelenéről és távlatairól ad áttekintést a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Tavaly jelent meg a legtöbb könyv Magyarországon 2010 óta – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.
Július végén rendezik meg a 196. Anna-bált és az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartják.
A több mint 2,2 milliárd forint összértékű beruházás időkapszuláját június 3-án tették le a felső-szabolcsi kisvárosban.
Idén nem tart nyári szünetet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a tagkönyvtárak július 5-től szeptember 5-ig érvényes nyári nyitvatartásáról a bibliotéka honlapján lehet tájékozódni.
Harmincöt, véletlenszerűen kiválasztott belhoni és külhoni magyar látható azokon a plakátokon, amelyek szombattól a Minden magyar számít! köztéri kiállításon lesznek láthatók Budapesten
Rovatok
Kövess minket a Facebook-on!
Friss hírek
Már látszik a fény az alagút végén, itt az idő, hogy végre újra megöleljük egymást!2020.06.16. - 15:53
Július elején mindenkit vár a villányi Rozé Fesztivál2021.06.29. - 07:00
Sikerrel zajlott az ország legnagyobb, legnépszerűbb kulturális eseménye: a 19. Múzeumok Éjszakája, átadták az év múzeuma díjakat2021.06.28. - 14:06
Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án2021.06.17. - 11:39
Megnyílt a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban2021.06.15. - 13:48
Rekordot döntött a magyarországi könyvkiadás 2020-ban2021.06.12. - 07:00
Címkék
Impresszum
Készíti:
Preport PR Kft.
Email:
info@koronantul.hu
