Idén 10 éves a Budapest100 városi fesztivál

A sikeres civil ünnepet szeptember 19-én és 20-án rendezik meg, „Találkozzunk a Tizediken!” alcímmel. A házak bemutatása és a programok már megismerhetők ide kattintva. A megnyitót szeptember 18-án, pénteken tartja a KÉK – Kortárs Építészeti Központban, ahol egyben a szakmai szervezet alapításának 15. évfordulóját ünneplő kiállítás is látható. – írja a papageno.hu

Az idei Budapest100 fesztivál újdonsága, hogy most kortól és helytől függetlenül csatlakozhattak azok a közösségek, amelyek szívesen megnyitják a házuk kapuját, hogy a pincétől a padlásig bemutassák ahol élnek és dolgoznak, hiszen „Minden ház érdekes!”. Az ingyenes eseménysorozatot önkéntesek és a lakók közösen szervezik. A 10. Budapest100 célja, hogy megünnepeljük ezt a csodás közösséget.

Fotó: welovebudapest.hu