Idősotthonokban indít koncertsorozatot a Budapesti Filharmóniai Társaság
A pedagógusnap alkalmából a Budapesti Nyugdíjas Pedagógus Otthonban indul a Budapesti Filharmóniai Társaság és a Magyar Zeneterápiás Egyesület közös programsorozata.
A pénteken induló sorozat során idősotthonokban adnak koncertet a közreműködő zenészek, melyeken kifejezetten az idős generáció számára összeállított egyórás kamarazenei programot mutatnak be az előadók. – írja az MTI.
„Az elmúlt év mindenki számára jelentős változásokat hozott, de talán az idősebb generáció szenvedte meg leginkább a hosszú bezártságot. A program egyfajta ajándék a zene nyelvén, mellyel a társaság köszönetet szeretne mondani az idősebb generációnak áldozatos munkájukért” – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
„Ahol évek óta zajlanak zeneterápiás foglalkozások, az orvosok, intézményvezetők egybehangzóan állítják, hogy az érzelmekre, érzékszervekre ható foglalkozások látványos javulást hoznak az idősek állapotában” – idézik a közleményben Nyíri-Nagy Józsefet, a Zeneterápiás Egyesület elnökét.
„Támogatni szeretnék az intézményeket abban is, hogy heti rendszerességgel hívjanak zeneterapeutákat, mert a kutatások szerint a rendszeres foglalkozások megtartása segíti leginkább az idősellátást” – teszi hozzá a közleményben Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke.
A Magyar Zeneterápiás Egyesület a Filharmóniai Társasággal összefogva országos koncepciót dolgozott ki, melynek célja, hogy az idősotthonok lakói rendszeresen részesüljenek zeneterápiában, amelynek eredményeként jelentős javulás érhető el a gondozottak mentális állapotában.
A közlemény szerint míg a húsz előadásból álló sorozat az intézményeken belül valósul meg, a nyár végén az aktív idősek számára is indulnak programok az idén 168 éves Filharmóniai Társaság szervezésében. – olvasható az MTI-n.
Fotó: facebook/ bftz.hu