Ilyen még sose volt! Látszott Budapestről a Tejút!
A napok óta tartó szél és az azelőtti esőzés extrém tisztává tette a levegőt a főváros felett
„Alig egy hónapja a Balaton víztükre, most pedig a főváros felett sikerült stábunknak megörökítenie a kivételesen szabad szemmel is kivehető Tejutat. Míg legnagyobb tavunk esetében a szinte mindig jelen lévő vízpára, addig a fővárosban az extrém fényszennyezés miatt ez általában teljes képtelenség. Most is kizárólag azért nyílt erre lehetőség, mert a napok óta tartó, folyamatos szél teljesen kitisztította a levegőt; így a belváros milliónyi lámpája sem tudta „tönkretenni” az eget.”- írja az idokep.hu