Indul a Magyar Nemzeti Cirkusz turnéja

Balatonlellén indul július 1-jén a turné, de Szadán is folytatódik a Safari Park.

Július 1-jén Balatonlellén nyitja meg kapuit hazánk legnagyobb utazócirkusza. Jó hír, hogy a nehézségek áthidalására Szadán létrehozott Safari Park-ot továbbra is üzemeltetni fogják, így a nyáron még egészen biztosan ellátogathatunk hazánk első és egyetlen autós szafarijába is – írja honlapján az intézmény.

„Hetedik generációs artistaművészként, fontos, hogy porondon maradjunk. Nem hagyjuk cirkusz nélkül az országot! Úgy döntöttünk, hogy az újabb jogszabályok és a tervek szerint július 1-jén erősen korlátozott számban ugyan, maximum negyed házzal elindítjuk a turnét második otthonunkban, Balatonlellén. Mivel a várhatóan megengedett nézőszám nem lesz elegendő az egzotikus állatok utaztatásával és tartásával járó költségek fedezésére, direkt erre a turnéra összeállított lovas- és háziállat produkciókkal készülünk az Osztrák Nemzeti Cirkusszal együttműködésben. Ezzel a kooperációval az ő fennmaradásukat is szeretnénk segíteni. Mindemellett a Safari Park is tovább fog üzemelni, így azok sem lesznek csalódottak, akik még nem jutottak el” – nyilatkozta Ifj. Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, a Safari Park Szada megálmodója.
További részletek itt!