Ismét zakatol a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút

A május 22-től ismét közlekednek a vonatok a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton.

A pünkösdi hétvégén a vonatozás mellett rengeteg érdekesség várja a látogatókat. Az első üzemnapon az ország egyetlen működőképes Dmot motorkocsival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

2018-19. évben állami támogatásból teljes körű felújításon esett át a kisvasút. A felújítás érintette a vasúti pályát, jelzőket és az Ikva-hidat, Nagycenken a peronokat. A vasúti személykocsik és az András gőzös is megújult.

A részletes menetrendről ITT található bővebb információ.

Ez is érdekelheti:

, ,

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án! Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozatot.
, , ,

Megnyílt a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

A szerzetesrend múltjáról, jelenéről és távlatairól ad áttekintést a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
, ,

Rekordot döntött a magyarországi könyvkiadás 2020-ban

Tavaly jelent meg a legtöbb könyv Magyarországon 2010 óta - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.
, , ,

Megrendezik a balatonfüredi Anna-bált

Július végén rendezik meg a 196. Anna-bált és az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartják.
, , , ,

Elkezdődött a kisvárdai vár fejlesztése

A több mint 2,2 milliárd forint összértékű beruházás időkapszuláját június 3-án tették le a felső-szabolcsi kisvárosban.
, ,

Nyáron is nyitva lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Idén nem tart nyári szünetet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a tagkönyvtárak július 5-től szeptember 5-ig érvényes nyári nyitvatartásáról a bibliotéka honlapján lehet tájékozódni.
,

Köztéri kiállítás nyílik a Kárpát-medence arcairól

Harmincöt, véletlenszerűen kiválasztott belhoni és külhoni magyar látható azokon a plakátokon, amelyek szombattól a Minden magyar számít! köztéri kiállításon lesznek láthatók Budapesten
,

Hétvégén újra koncert a Budapest Parkban nagyszínpadán

Hosszú kihagyás után hétvégén újra koncert lesz a nagyszínpadon a Budapest Parkban, amely május utolsó hétvégéjén nyitotta meg ismét kapuit.