Kastélytól a kis emlékházig díjazták a műemléki helyreállításokat

Az év top műemléki rehabilitációit díjazta idén is az ICOMOS, csakúgy, mint azokat a személyeket, akik aktívan tevékenykedtek az épített örökségvédelem területén. A pozitív példák statuálása mellett idén elmaradt a Citrom-díj kiosztása, habár azt az átadón azért hangsúlyozták: lehetett volna rá érdemes jelölt.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, azaz a legnagyobb nemzetközi műemlékvédelmi civil szervezet magyar csoportja ma jelentette be saját alapítású díjának győzteseit a Műemléki Világnap alkalmából, a tavalyi évhez hasonlóan ismét virtuális térben. Az elismerésre érdemes projektekre a jövőben is tehet bárki javaslatot a szervezet honlapjáról letölthető adatlap kitöltésével, mely előterjesztéseket a szervezet e célra kijelölt Bíráló Bizottsága értékeli.

Az online közvetítésen köszöntőt mondott  Füleky Zsolt építészeti-, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár hangsúlyozta: a közeljövőben a Miniszterelnökség célja többek között az lesz, hogy a műemlék inyilvántartást is teljeskörűen ráintegrálja a meglévő építésügyi informatikai struktúrákra, azaz egy helyrajzi számhoz a lehető legtöbb tudás összpontosítva lehet digitálisan, amely az építészek és kutatók érdekein kívül leginkább a műemlékek tulajdonosainak jelenthet még hatalmas könnyebbséget.

Idén ICOMOS-díjjal tüntették ki a Sándor–Metternich-kastély felújítását Bajnán.
A 2018 és 2020 között megújult klasszicista kastély rehabilitációja Erő Zoltán és Szilágyi Klára tervezőkkel a PALATIUM Stúdió irodájához fűződik a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. megbízásával, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretein belül.

Elismerésben részesült a máriapócsi Szeplőtlen Szűz Mária római katolikus templom felújítása is.

Szintén kitüntetést érdemelt Sümegen a Ramassetter-ház felújítása.
Ramassetter Vince, sümegi iskolaalapító, város tanácsnok és kékfestő hajdani otthona már régóta hihasználatlan volt és revitalizációra szorult.

ICOMOS-díjjal tüntették ki a szögligeti Szádvár fejlesztési munkálatait

Példaadó műemlékkgondozásért kitüntetést kapott Déri Péter plébános, a Szombathelyi Egyházmegye papja, Jánosháza plébánosa. Tevékenységéhez köthető például a csehimindszenti, a csehi, a mikosszéplaki, s a szombathelyi Brenner János Kollégium belsőudvarának és pincéjének helyreállítása, mely munkák során a plébános mindig a legjobb szakemberek bevonásával törekedett olyan hiteles helyreállításokra, amelyek minél több korszak momentumait mutathatják meg majd az utánunk következő generációknak.

Ugyanezen kitüntetésben részesült a Nemzeti Örökség Intézete is, a Salgótarjáni utcai zsidó temető felügyeletéért. Az ország egyik legtöbb műemlékben bővelkedő sírkertjének, síremlékeinek, környezetének és ismeretterjesztésének gondozását évek óta a NÖRI végzi. Az intézet tevékenységéről Kovács Dániel Kismarty-Lechner Csabával készített interjújában olvashatnak.

Citrom-díjat idén nem adtak át. Nagy Gergely elnök viszont felhívta a közönség figyelmét az elmúlt évben kiadott ICOMOS nyilatkozatokra, melyek több kardinális kérdéssel foglalkozó témát, s kritikus határokat is áthágó beruházásokat is érintettek a közelmúltban.

A Műemléki Világnap helyett már március 15-én adják át a Forster Gyula-, és Schönvisner István-díjakat, ennek ellenére az átadón felelevenítették ezen díjak elismertjeinek munkásságát is.

A műemlékvédelem területén öt évtizede végzett kimagasló szakmai tevékenységéért, kutatói és oktatói munkájáért, valamint főként legjelentősebb hazai középkori épületeink kutatásában végzett kiemelkedő eredményeiért kapott Forster Gyula-díjat dr. Bozóki Lajos művészettörténész.

Szintén Forster Gyula-díjban részesült Tahi-Tóth Ilona műemlékvédelmi szakmérnök, aki számos műemléki helyreállítás megtervezésében közreműködik a mai napig. Schönvisner István-díjjal idén Vincze Magdolnát tüntették ki, aki 1999 óta vezetője a nemzetközi jelentőségű Százhalombatta – Földvár település feltárásának. Szintén Schönvisner-díjban részesült Simon Zoltán Sándor régész, aki elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, kisebb részben pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében végzi kutatói munkáját. Nevéhez fűződik például a füzéri vár és Regéc várának évtizedeken átívelő kutatása.

Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak!