Kihirdették a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázat legjobb munkáiból a tervek szerint szabadtéri kiállítás nyílik és évkönyv is megjelenik majd – tette közzé az MTI.

A Magyar Sajtófotó Pályázat talán az egyetlen kulturális esemény Magyarországon, amelyet 39 esztendeje minden évben, rendszereken és történelmi változásokon átívelően, folyamatosan megrendeznek – emlékeztetett a online eredményhirdetésen Bánkuti András és Szigeti Tamás, a pályázat két szervezője.

Elmondásuk szerint az idei kiírásra a tavalyinál is többen pályáztak – több mint ezerrel nőtt a beadott képek száma -, így 296 fotográfus 2515 pályaművel, összesen 7237 képpel nevezett. A pályázat legjobb képeiből idén is megjelenik a hagyományos évkönyv, a 39. Magyar Sajtófotó Kiállítást azonban a járványhelyzet miatt rendhagyó módon szabadtéren rendezik meg, a tervek szerint a Műcsarnok mellett, majd több vidéki nagyvárosban is. A kiállítások helyszínét és pontos időpontját később közlik. A nemzetközi zsűri tagjai voltak: Szlukovényi Tamás, a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője (elnök); Heidi Levine Izraelben élő amerikai szabadfoglalkozású fotóriporter, a Sipa Press francia fotóügynökség munkatársa; Stephane Arnaud, az AFP fotó főszerkesztője; Hannah Hess, az EPA tartalomfejlesztési igazgatója; valamint Szigeti Tamás fotóriporter-szerkesztő, 2015 óta a Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora. Szlukovényi Tamás kiemelte, hogy a koronavírus-járvány az elmúlt egy évben szinte mindenki életére rányomta a bélyegét, így elkerülhetetlenül a sajtófotó pályázat képeire is.

Nagyon sok fotós szinte terápiás eszköznek használta a fényképezőgépét, akár a saját családját is fotózva – számolt be a zsűrielnök. Mint azonban hozzátette, nem csak a járványhelyzetről szóló képek nyertek: az emberi problémákkal foglalkozó képek domináltak idén is, a magyar fotográfiai hagyományoknak megfelelően. A MÚOSZ Nagydíjának és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott André Kertész-nagydíjnak a nyerteseit a Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján, a tervek szerint júliusban hozzák nyilvánosságra.

Egy kép Balogh Zoltán (MTI/MTVA) fotóriporter A Covid-19 éve Magyarországon című sorozatából, amellyel első díjat nyert képriport kategóriában a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton. A Természet és tudomány (sorozat) kategória első helyezettje:

Címlapon: Fáklyákkal a fagy ellen FORRÁS: RADISICS MILÁN