Középdöntőbe jutott egy magyar gimnazista filmje Hollywoodban
Középdöntős lett Hollywoodban, egy brit fesztiválon pedig versenyfilmként szerepelt a napokban Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmje, amit a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészeivel készítet.
A napokban Hollywoodban tartották a Student Los Angeles Film Awards – a koronavírus miatt ezúttal – online zajló nemzetközi versenyét, amelyen Lendvai Kristóf filmje több száz alkotás közül a középdöntőig jutott. Szintén szép eredménynek számít, hogy az elmúlt hét végén a Félúton – angolul Halfway – Nagy-Britanniában, ugyancsak kiterjedt mezőnyben a diákok versenyfilmjei közé került az Out Of The Can elnevezésű nemzetközi filmfesztiválon. – írja a papageno.hu
Lendvai Kristóf 2019-ben készült kisjátékfilmje már több díjat is begyűjtött itthon és a határon túlon is. Augusztusban 120 benevezett alkotás közül fődíjat kapott a 27. Országos Diákfilmszemlén, ráadásul egy véletlen besorolás miatt nem is a középiskolások, hanem az egyetemisták mezőnyében.