Magyar kutatási siker: a kutyák máshogy látnak, mint az emberek

Kedvenc négylábúink arcfeldolgozása nem annyira kifinomult, mint az emberé, ezt állapította meg az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak legújabb vizsgálata.

Máshogy súlyozza a különféle vizuális információkat a kutya és az ember agya, ezt magyar kutatók, az ELTE etológusai fedezték fel. A főkülönbség, hogy az emberi agy különösen érzékeny az arcokra, a kutyákra viszont ez nem jellemző – számolt be a hazai tudományos sikerről az elte.hu.
Az egyedülálló kutatás eredményei segíthetnek jobban megérteni a társas funkciók agyi szerveződését és evolúciós fejlődését. Ez az első kutatás, amely egy nem főemlős faj és az ember vizuális ingerekre adott agyi válaszait közvetlenül és nem-invazív módon hasonlította össze. A vizsgálat nemzetközi együttműködésben valósult meg, így több egyed agyi válaszát tudták megmérni, mint a legtöbb korábbi, kutyákon végzett funkcionális mágneses rezonanciavizsgálatban (fMRI) – olvasható az ELTE Természettudományi Karának (TTK) közleményében.
Húsz kutya és harminc ember vett részt a funkcionális MRI vizsgálatban, amelyben más kutyák és emberek fejét elölről és hátulról mutató rövid videoklipeket vetítettek nekik.
A vizsgálat meglepő hasonlóságokat és különbségeket tárt fel a kutyák és emberek agyi válaszai közt. Lényeges hasonlóság, hogy a kutyák és emberek agyában is vannak olyan úgynevezett fajtársérzékeny agyterületek, amelyek azt kódolják, hogy a megfigyelő a saját fajához tartozó vagy attól eltérő fajú egyedet lát.
Jelentős eltérés viszont, hogy kutyáknál a kutatók nem figyeltek meg úgynevezett arcérzékeny agyterületet, amely azt kódolná, hogy arcot látnak, vagy valami mást, például a fej hátsó részét, miközben jól ismert, hogy az emberi agyban az arcoknak kiemelt szerepük van.
A kutatás eredménye a The Journal of Neuroscience folyóiratban jelent meg a hét elején.