Mától újra látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka

Mától újra látogatható a Szépművészeti Múzeum Román Csarnoka

Csaknem három hónap zárva tartás után újra megnézhetjük a csodálatosan felújított, lélegzetelállító csarnokot.

Szépművészeti Múzeum Román Csarnokát június közepén kellett lezárni, ugyanis az akkor lezúdult extrém mennyiségű eső következtében a múzeum beázott, kisebb károkat okozva a terem falfelületében. A károk helyreállítását és az épület csapadékelvezető rendszerének bővítését a múzeum korábbi felújítását végző cég garanciális munka keretében végezte el – tájékoztatta a Szépművészeti Múzeum az MTI-t.

A beázás a Román Csarnok alatt lévő műtárgyraktárt is érintette, az ott tárolt 1500 műtárgyból 30 festmény felületét érte a befolyó víz. A gyors beavatkozásnak köszönhetően ezek egyike sem szenvedett maradandó károsodást, s a múzeum szakemberei időközben restaurálták valamennyi érintett alkotást.

A Román Csarnokot – amelyet a 2. világháborút követően több mint 70 évig nem láthatott a nagyközönség – három évig tartó felújítást követően 2018-ban nyitották meg, azóta több mint félmillió látogató csodálta meg a különleges szépségű termet.

Ez is érdekelheti:

,

Július elején mindenkit vár a villányi Rozé Fesztivál

Július 9-én és 10-én rendezik meg - immár tizedik alkalommal - a villányi Rozé Fesztivált, amely idén koncertekkel, gyermekprogramokkal és jelmezes futóversennyel is várja a látogatókat.
, ,

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án! Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozatot.
, , ,

Megnyílt a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

A szerzetesrend múltjáról, jelenéről és távlatairól ad áttekintést a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
, ,

Rekordot döntött a magyarországi könyvkiadás 2020-ban

Tavaly jelent meg a legtöbb könyv Magyarországon 2010 óta - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.
, , ,

Megrendezik a balatonfüredi Anna-bált

Július végén rendezik meg a 196. Anna-bált és az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartják.
, , , ,

Elkezdődött a kisvárdai vár fejlesztése

A több mint 2,2 milliárd forint összértékű beruházás időkapszuláját június 3-án tették le a felső-szabolcsi kisvárosban.
, ,

Nyáron is nyitva lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Idén nem tart nyári szünetet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a tagkönyvtárak július 5-től szeptember 5-ig érvényes nyári nyitvatartásáról a bibliotéka honlapján lehet tájékozódni.