Meghirdették a Zsolnay Fényfesztivál nemzetközi fényfestőversenyét

Meghirdették március 1-jén a pécsi Zsolnay Fényfesztivál nemzetközi fényfestőversenyét, amelyet a tervek szerint július 1. és 4. között megrendezendő programsorozat legnagyobb attrakciójának szánnak a szervezők. Ez lesz az első év, amikor a vetítési programba bekerülő alkotók pályázatonként automatikusan 1000-1000 eurót kapnak az elkészített alkotásokért, valamint szintén újítás, hogy a hivatalos zsűri csak egyetlen díjat oszt ki. Ezen felül a nézők által legjobbnak tartott alkotást közönségdíjjal jutalmazzák. A szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. hétfői közleménye szerint bár a tavalyi Zsolnay Fényfesztivált a koronavírus-járvány miatt nem tudták megtartani eredeti formájában, idén várhatóan visszatér az eddig megszokott, világszínvonalú programsorozat, és ismét lesznek Pécsen látványos, 3D-s fényfestések, utcaművészeti produkciók és az egész belvárost elvarázsoló fényattrakciók. A pénzdíjas Zsolnay Light Art Fényfestőverseny keretében a világ legjobb fényfestői ezúttal is a pécsi Székesegyházat varázsolhatják el háromdimenziós rövidfilmes alkotásaikkal: az épület homlokzatát, oldalhajóját, tornyait és tetejét is lefedik az alkotók a 3D-s fényvetítésekkel. A szervezők arra készülnek, hogy akkor rendezik meg hagyományos keretek között a fesztivált, ha ezt az aktuális szabályozások lehetővé teszik. A nagy tömeg elkerülése érdekében a versenyalkotásokat folyamatosan vetíteni fogják, és ha nem lesz lehetőség az eredeti tervük megvalósítására, akkor megvizsgálják az alternatívákat, legyen szó a fesztivál dátumának csúsztatásáról vagy a verseny online térbe költöztetéséről – idézi a közlemény Bleszity Pétert, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetőjét. A 2021-es pécsi versenyre első körben április 5-ig lehet jelentkezni, majd az előzsűri két fordulóban választja ki a legjobb 10 alkotást, amelyek bemutatkozhatnak a Zsolnay Fényfesztiválon. A verseny végső zsűrizését egy öttagú, nemzetközi szakmai bizottság látja el. ” mti Meghirdették a Zsolnay Fényfesztivál nemzetközi fényfestőversenyét