Megvan az idei év fagylaltja – tippeld meg, milyen ízű!

Az év fagyija mára lassacskán olyan érdeklődéssel dicsekedhet, mint az ország tortája. A Füredi Fagyizó cukrásza, Dobó Norbert idén arany- és ezüstéremmel is gazdagodott, ugyanis az őáltala kidolgozott fagylaltok nyerték el a zsűri tetszését a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének 1998 óta megrendezett versenyén.
A 62 fagyikölteményből 13 került be a döntőbe, ezek közül pedig a győztes a passió-karamell lett. Bár szerintünk a második helyezett sem kevésbé izgalmas: Dobó Norbert a törökmézes vanília fagyiért zsebelhette be az ezüstöt.
Az év fagylaltja versenyen két harmadik helyet osztottak ki. Somogyi Renáta a gyenesdiási Bringatanya Fagyizóból a zöldcitrom egy csipetnyi mentával elnevezésű édességével, illetve Koncz Andrea a gödöllői Sissi Fagyizóból a balzsamecetes Modena kincsével egyaránt bronzérmes lett – írja a Szeretlek Magyarország, amely videót is készített a díjátadóról:

ÉLŐ: Kiderült, melyik az év fagylaltja idén

Közzétette: Szeretlek Magyarország – 2020. július 7., kedd