Most a húsvétunk is más lesz

Az idei húsvét egyházi szertartásait mindannyian csak a képernyő előtt ülve tudjuk követni, de mint mindennek, ennek is van jó oldala. Érdemes kihasználni ennek előnyét, hiszen így otthonunkból nézhetjük meg például más közösségek passiójátékát is!

Az alábbi videón a Hold utcai református közösség passiója elevenedik meg, Fassang László Liszt-díjas orgonaművész orgonaimprovizációival, valamint Balog Zoltán, Dani Eszter lelkészek és Kovács Gergő teológus-hallgató felolvasásával. A hallottakat pedig egy 16. századi, Wörttenbergből származó szárnyasoltár képei elevenítik meg, amely Jézus életét mutatja be.

Nagypéntek

Nagypéntek velünk marad a feltámadás után is.

Közzétette: Balog Zoltán – 2020. április 10., péntek