November 10. és 22. között online nézhető Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja
Az ötven film a legizgalmasabb és legaktuálisabb nemzetközi és hazai témákat hozza el, nyitófilmként pedig a 76 napot, amely a világjárvány epicentrumának korai napjairól ad hiteles tudósítást -írja a Fidelio.
Közelebb egymás valóságához.
Ez a Blinken OSA Archívum által 2004-ben alapított VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál idei jelmondata. A jelenlegi digitális fejlődés könnyen elszigeteltté teszi az embert, ezért rendkívül fontos a saját nézőpontból való kilépés képessége, amely lehetővé teszi egymás valóságának felfedezését és megértését. A VERZIÓ célja, hogy az idei ötven dokumentumfilmen keresztül új perspektívákat mutasson be, és segítsen valóságként elfogadni és megérteni egymás életét. Az idei nyitófilm, a 76 nap, a jelenlegi pandémia maradandó korlenyomata, különösen jó példa a dokumentumfilmek reflektív képességére. Hao Wu, Weixi Chen és Anonymous rendezők kendőzetlen és felkavaró bepillantást nyújtanak a járvány kitörésének legkorábbi napjaiba a kínai Vuhanban. Nyers és bensőséges alkotás ez, amely rögzíti a betegek és a fronton dolgozó egészségügyi szakemberek a COVID-19 elleni küzdelmét és segítséget nyújt a következő generációknak, akik próbálják majd megérteni ezt a járványt. A film múlt heti európai bemutatója után, Magyarországon először a VERZIÓn lesz látható.