November a helyi tehetségtámogatás hónapja
A Nemzeti Tehetség Program első alkalommal indítja útjára a helyi tehetségtámogatás hónapját, amelyben a közösségek nélkülözhetetlen támogatói szerepére irányítja rá a figyelmet.
A november hónapban zajló kampány keretében a sajtóban interjúkkal, beszélgetésekkel, illetve a közösségi médiafelületeken kisfilmekkel mutatjuk be azokat az önkormányzatokat és tehetségsegítőket, amelyek kiemelkedő módon támogatják a tehetséges diákok és mentoraik munkáját. A Nemzeti Tehetség Program különböző pályázatokon, intézményeken és ösztöndíjakon keresztül segíti a tehetséges fiatalokat, ám egy tehetség kiteljesedése szempontjából kiemelt jelentősége van annak is, hogy a legszűkebb környezetétől mennyi odafigyelést, biztatást, szakmai támogatást kap.
Számos jó példa van már arra, hogy egy helyi közösség, önkormányzat hogyan, milyen formában tudja segíteni a helyben élő kiemelkedően tehetséges gyermekeket, fiatalokat. Több település ösztöndíjakkal és elismerésekkel igyekszik segíteni a fiatalok tehetségének kibontakozását, egyebek mellett például bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a különböző kulturális, művészeti, sport és egyéb területeken kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyermekeknek, csoportoknak és közösségeknek. A most induló kampány célja, ennek a támogató háttérnek a megismertetése. A helyi tehetségtámogatás hónapja keretében a program közösségi média felületein bemutatkozik több Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal elismert település. A kitüntető elismeréssel jelenleg 24 önkormányzat rendelkezik. A kisfilmeken keresztül is megismerhetik azt a pótolhatatlan támogató munkát, amit a helyi közösségekben végeznek, mindemellett természetesen az adott településen, több tehetséget is bemutatunk. Mert a tehetség számít! A Nemzeti Tehetség Program évente mintegy 350 ezer hazai és külhoni tehetséges magyar fiatalt támogat közvetett vagy közvetlen módon. A program első évtizedében, a 2009-2020 közötti időszakban több mint 14 000 projekt során mintegy 22 milliárd forintról született támogatói döntés. A program adófizetői 1%-os felajánlásokból és központi költségvetési forrásból valósul meg, amelynek köszönhetően 2021-ben mintegy 3,6 milliárd forint áll majd rendelkezésre a tehetségek sikereinek elősegítésére.