Októberben jön Clint Eastwood új westernje

Akinek A Jó, a Rossz és a Csúf Szőkéje még ma is sokat jelent annak már csak őszig kell várni, mert jön az új Clint Eastwood western.

A Cry Macho című új Clint Eastwood filmet októberben mutatják be Észak-Amerikában a mozik – írja az MTI.
A 90 éves rendező-színész új westernje N. Richard Nash 1975-ben megjelent regénye nyomán született. Eastwood az egyik főszereplője a produkciónak, amelyben Eduardo Minett és Dwight Yoakam is játszik. A forgatókönyvet a Variety.com cikke szerint Nash és Nick Schenk írta.
Az 1978-ban játszódó történetben Eastwood egykori rodeósztárt és lótenyésztőt alakít, akit egy korábbi főnöke azzal bíz meg, hogy vigye haza hozzá a fiát, akinek anyja alkoholista. A Mexikóból Texason átutazó párosnak számos váratlan kalandban van része, és közben nemcsak a fiú tanul sokat a tapasztalt lovastól, hanem az idős ember is megtalálja lelki békéjét.
Eastwood már a nyolcvanas évek végén meg akarta filmesíteni az eredetileg is filmforgatókönyvnek készült regényt. 2011-ben pedig a cannes-i filmfesztiválon jelentették be, hogy Brad Furman Arnold Schwarzeneggerrel rendezi meg a történetet. Ez utóbbi próbálkozás azért fulladt kudarcba, mert a sztár éppen akkor vált el Maria Shrivertől.
A Cry Machót október 22-től vetítik Észak-Amerikában.

Forrás: MTI
Fozó: facebook.com/Pop-Culture-and-Nostalgia-313414188851605