Online előadásokkal várják az érdeklődőket az ELTE Bölcsészettudományi Karán a Kutatók Éjszakája keretében

Az ELTE Bölcsészettudományi Karának (BTK) 11 intézete és doktori iskolája összesen 38 online előadással várja a humán tudományok iránt érdeklődőket pénteken, a Kutatók Éjszakáján.

Az ELTE BTK oktatói és doktoranduszai idén is megosztják a nagyközönséggel kutatási eredményeiket, munkájuk izgalmas részleteit a Kutatók éjszakája eseménysorozathoz kapcsolódva. Pénteken délután 14 óra és éjfél között az előadások mellett interaktív beszélgetések, nyelvórák és workshopok is színesítik a programot – olvasható az ELTE honlapján. Az ingyenesen megtekinthető előadások jelentős részét élő közvetítésen keresztül követheti a közönség.
A hagyományos előadások között szerepel Hoppál Krisztina régésznek, az MTA-ELTE-SZTE Selyemút Kutatócsoport tudományos segédmunkatársának beszámolója, amelyben Gróf Zichy Jenő régészeti gyűjteményének kalandos történetét dolgozza fel. Sipos Cintia, a BTK Alkalmazott Nyelvészeti Műhelyének tagja Beskatulyázva című előadásában nyelvész szemmel vizsgálja meg az autizmus szakmai közösségeinek nyelvhasználatát és az autizmusról kialakult nézeteinket. Hammer Ferenc médiakutató, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője a Netflixen bemutatott, Social Dilemma című dokumentumfilm kapcsán mondja el, hogy mit gondol a médiakutatás a film megállapításairól, majd a közönséget is bevonva kezdeményez beszélgetést a témáról. Egzotikus utazásokra hívnak a Távol-keleti Intézet munkatársai. – közölte az MTI
Fajkuszné Kovács Ramóna, a Koreai Tanszék oktatója Dél-Korea példája kapcsán azt járja körül, hogy megférhet-e együtt a rendszerezett hagyományőrzés és a mindenre kiterjedő trendkövetés. Az intézet programjai között szó lesz még a japán tetoválásokról, a szigetország veszélyeztetett őshonos nyelveiről, a 800 éves múltra visszatekintő japán karikatúrákról, illetve a ma is semleges Szingapúrról vagy arról, hogyan vált a népi kultúra részévé a buddhista vallás Japánban. Irsay-Nagy Balázs egyiptológus régész az egyiptomi Újbirodalom királyainak temetőjéről, a Királyok Völgyéről tart előadást az eseményen. Borbás Gabriella Dóra, az ELTE BTK Alkalmazott Nyelvészeti és Fonetikai Tanszékének adjunktusa pedig a Szavakkal történő bántalmazás 47 módjáról című előadásában azt vizsgálja, hogy milyen nehezen felismerhető verbális agressziók léteznek, hogyan tudjuk beazonosítani ezeket, illetve hogy lehet-e nem szándékos a verbális agresszió. – írja az MTI
Az előadsáok programaj itt található. A nyelvek iránt érdeklődők pedig villám lett- és litvánórán vehetnek részt, illetve Kutasy Mercédesz művészettörténész, műfordító előadásában Guillermo Cabrera Trükkös tigristrió című könyvének apropóján beszélget az érdeklődőkkel a latin-amerikai irodalmi művek fordításáról.

Forrás: MTI