Online tánctanító projektet indít az idén hatvanéves Pécsi Balett
Ma debütál a Pécsi Balett online tánctanító projektje a legkisebbeknek, akik YouTube-videók segítségével otthonról tanulhatják meg a klasszikus balett alapjait a társulat táncművészeitől.
Mint azt közleményükben írták, a Legyél te is balerina című kezdeményezés keretében a legkisebbeknek a Pécsi Balett vezető táncművészei játékosan és könnyen érthetően adják át a tudást a videók segítségével. – közölte az idén fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő tánctársulat az MTI-vel.
A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a koreográfiákat bárki, kortól függetlenül végezheti, hiszen a gyakorlatok veszélytelenek, ugyanakkor elsősorban a kezdő, tudással még nem rendelkező gyermekeket várják a képernyők elé a társulat YouTube-csatornáján. A Kovács Zsuzsanna és Uhrik Teodóra szakmai vezetésével zajló kurzuson Ujvári Katalin, Szécsi Theodóra, Frank Edina mutatják be a gyakorlatokat egy kis balerina, Vincze Olívia Csenge segédletével. A sorozatban zongorán Borisz Jaksov kísér.
Az ingyenesen elérhető videókat tartalmazó linkeket a Pécsi Balett Facebook-oldalán érhetik el először az érdeklődők, majd tizenkét héten át minden szombaton újabb résszel jelentkezik a társulat; a felvételek a feltöltést követően ingyenesen elérhetőek lesznek a Pécsi Balett hivatalos YouTube-csatornáján. – írja az MTI.
Facebook esemény itt!
Fotó: facebook.com/pecsibalett