Önvezető autók szoftverét fejleszti egy magyar vállalkozás
A 2015-ben alapított, csaknem 200 szakembert foglalkoztató AImotive megoldásait olyan gyártók alkalmazzák többek között, mint a Volvo, a Peugeot és a Samsung.
A kamerákra épülő, mesterséges intelligencia alapú vezetéstámogató rendszereket fejlesztő AIMotive nemrég 20 millió dollár befektetői pénzt kapott, amivel a magyar cég a régió legnagyobb tőkével rendelkező startupja lett. A társaság sikere bizonyítja, hogy lehet Magyarországon világszínvonalú eredményt elérni, és nem kell külföldre menni azoknak a startupoknak, amelyek jelentősebb tőkét szeretnének bevonni működésük finanszírozásába.
A társaság a fejlesztéseit Budapesten végzi, közel kétszáz embert foglalkoztat, és több országban, Európában, Amerikában és Japánban futnak tesztjeik önjáró autókkal.
Ez is érdekelheti:

Július elején mindenkit vár a villányi Rozé Fesztivál

Sikerrel zajlott az ország legnagyobb, legnépszerűbb kulturális eseménye: a 19. Múzeumok Éjszakája, átadták az év múzeuma díjakat

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án

Megnyílt a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Rekordot döntött a magyarországi könyvkiadás 2020-ban

Tunéziai utazás a Múzeumok Éjszakája játékának fődíja

Megrendezik a balatonfüredi Anna-bált

Elkezdődött a kisvárdai vár fejlesztése
