Régészeti kincsek bukkantak fel a budai Várban
Például a Dísz téren egykor álló vöröskereszt székház eredeti gránit táblái, sőt egy teljes, középkori várfalszakasz is.
A Nemzeti Hauszmann Program célja a Budavári Palotanegyed felújítása, amelynek kapcsán a budai Vár területén folyamatosak a régészeti feltárások. Ennek köszönhetően most épp azok a régi gránit táblák bukkantak elő, amelyek annak idején a Dísz téren álló vöröskeresztet alkották, de egy Hauszmann Alajos tervei alapján épült, több mint 100 éves lépcsőt is megtaláltak. Sőt, a Csikós udvaron egy újabb, középkorból fenn maradt várfalszakaszt is. A két gránit táblán, amelyeket 1902-ben készítettek, az akkori központi igazgatóság névsora, illetve a legfőbb védnökök nevei voltak olvashatók. A munkálatok során korábban előkerült már Álmos és Előd több mint 100 éves szobra, Mikula Ferenc alkotásai is.