Szavazni lehet az új szuperszámítógép nevére
Az új szuperszámítógépet Leó mellett helyezik el, neve még nincs, arról a KIFÜ honlapján szavazhatnak október végéig az érdeklődők – hangzott el a projektindító rendezvényen. Az Attila, Cerebellum, Helka, Komondor, Kraken, Marina, Megalodon, Nemes és Nimród nevek szerepelnek a jelölésen. A névadás során a rendelkezésre álló javaslatokból kell kiválasztani egyet. A javaslatok innen érhetőek el. Egy személy egyszer adhatja le a voksát. Az a név nyer, amelyre a legtöbb szavazat érkezik.
A Kormány jóváhagyásával indult el az új nagykapacitású szuperszámítógép fejlesztési program, amelynek egyik legfőbb eleme a HPC infrastruktúra bővítése, azaz új szuperszámítógép üzembe helyezése. A szuperszámítógép telepítésével a Debreceni Egyetemen olyan kompetenciaközpont jön létre hatmilliárd forint európai uniós forrásból, amelyhez a tudományos felhasználók mellett a gazdaság szereplői is kapcsolódhatnak.
A legkésőbb jövő év december 31-éig elkészülő beruházás keretében bővítik a szuperszámítógépet befogadó épületet, fejlesztik az alapinfrastruktúrát, a kompetenciaközponthoz kapcsolódóan pedig olyan képzési programot indítanak az egyetemen, hogy a végzősök a legmodernebb technológiát is tudják használni. Jelenleg Magyarországon 0,45 petaflopos kapacitás áll rendelkezésre, nemzetközi együttműködéssel külföldi kapacitásokat is használnak a hazai kutatók. 2022-ig 5 petaflopra növelik a szuperszámítógépes kapacitást. Bács Zoltán, a DE kancellárja felidézte, hogy az egyetem a kezdetektől élen jár a hazai szuperszámítógép-programban: 2015-ben üzembe helyezték Leót, a világ akkori ötszáz legnagyobb teljesítményű számítógépének egyikét. Egy ország, térség vagy intézmény versenyképességét alapvetően határozza meg, mennyire nyitott a legmodernebb eszközök és technológiák iránt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben, mielőtt elhelyezték a Magyarország legnagyobb szuperszámítógépével kapcsolatos projekt alapkövét a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán. Solymár Károly Balázs utalt arra, hogy jelenleg Magyarországon 0,45 petaflopos kapacitás áll rendelkezésre, nemzetközi együttműködéssel külföldi kapacitásokat is használnak a hazai kutatók. 2022-ig 5 petaflopra növelik a szuperszámítógépes kapacitást; a cél, hogy Magyarország ott legyen a világ legjobbjai között – jelezte.
A legkésőbb jövő év december 31-éig elkészülő beruházás keretében bővítik a szuperszámítógépet befogadó épületet, fejlesztik az alapinfrastruktúrát, a kompetenciaközponthoz kapcsolódóan pedig olyan képzési programot indítanak az egyetemen, hogy a végzősök a legmodernebb technológiát is tudják használni – mondta a KIFÜ elnöke. Bács Zoltán, a DE kancellárja felidézte, hogy az egyetem a kezdetektől élen jár a hazai szuperszámítógép-programban: 2015-ben üzembe helyezték Leót, a világ akkori ötszáz legnagyobb teljesítményű számítógépének egyikét.