Tavasszal megkezdődik a Lánchíd felújítása
Aláírta a Lánchíd felújítására vonatkozó vállalkozási szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a közbeszerzési eljárás nyertese, az A-Híd Zrt. – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A hidat – várhatóan idén nyár elejétől – 18 hónapig teljesen elzárják az autóforgalom elől, míg a gyalogosok idén tavasztól a munkák befejezéséig nem használhatják az átkelőt az odaépülő állványzat miatt. Az A-Híd Zrt. 18,8 milliárdért újíthatja fel a hidat. A Lánchíd felújítása 2023 őszére fejeződhet be. A fővárosi önkormányzat – a kivitelezési feladat mielőbbi megkezdése érdekében – a megvalósításhoz szükséges teljes összeg biztosítását vállalja. A főváros ennek biztosítására a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tavaly februári határozatában foglalt azon kormányzati ígéretben bízva vállal kötelezettséget, hogy a kivitelezési feladathoz a központi költségvetés az önkormányzatnak 6 milliárd forint támogatást biztosít – írták a közleményben, hozzátéve, hogy „ezt a vállalását a kormány eddig nem teljesítette, ám a Lánchíd felújításának megkezdése nem tűr halasztást”. A Lánchíd felújítása során újjáépítik a meglévő közúti pályalemezt, teljesen elbontják kétoldali hídi gyalogos járdákat, majd újjáépítik azokat. A megmaradó acélszerkezeteket javítják és gondoskodnak a rozsdásodás elleni védelmükről, a gyalogos műemléki korlátokat felújítják, restaurálják.
A föld alatti lehorgonyzó kamrákat szigetelik, felújítják, valamint a budai oldalon lévő szellőzőket átépítik, valamint kiépítik a lehorgonyzó kamrák dunai árvízi védekezési rendszerét, ennek része a Duna-meder rendezése, roncs- és lőszermentesítése, a hajózási jelzések korszerűsítése. A hídfőkben lévő gyalogos aluljárókat kiszélesítik, a hídfők lépcsőit átépítik, valamint a helyiségeket felújítják. A kőoroszlánokat és a hiányzó műemléki elemeket visszaépítik, továbbá új, LED-technológiás közvilágítást és változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel. A pesti rakparton lévő zászlótartó bástyákat felújítják, gyalogos átkelőhelyet létesítenek a pesti hídfő északi és déli járdája között, valamint kiváltják és átcsoportosítják a hídon lévő közműveket – olvasható a BKK közleményében.