Távmozi: Ingyenes filmek a Trianon emléknapon
A Trianon100 eseménysorozathoz a Budapest Film Zrt. is csatlakozott: a korszakban játszódó ingyenesen vetített filmekkel, illetve az akkori virágzó filmes és színházi életet bemutató különleges Filmhíradóval kapcsolódik a programhoz.
Trianon komolyan megviselte és jelentősen átformálta az egész országot, így Budapestet is. 100 éve a főváros országon belüli súlya még nagyobbra nőtt, az elcsatolt területekről menekülttömegeket kellett elszállásolni, közülük sokan később itt telepedtek le, és váltak budapestivé. A trianoni trauma erősen kihatott az élet legkülönbözőbb területeire. „A Távmoziban most látható filmek válogatásakor nem voltunk könnyű helyzetben, hisz Trianon traumájának feldolgozatlanságát az is jelzi, hogy igen kevés igazán értékes mozgókép készült a témáról – a magyar film még nem találta meg azt a konkrét történetet, amelyen keresztül hitelesen és érzelemgazdagon beszélhetne erről az érzékeny témáról. A dokumentumfilmesek direktebben fogalmaznak, a játékfilmesek a legtöbbször csak érintik Trianont, s azt, hogy mi vezetett oda, s milyen következményekkel járt a 100 évvel ezelőtti békeszerződés.” – írja a vállalat közleménye.
A Nagyapám: Horthy Miklós című dokumentumfilmben Horthy István, a kormányzó unokája beszél sokaknak ezidáig ismeretlen eseményekről, amik meghatározó jelentőséggel bírtak a 20. századi Magyarország későbbi sorsára. A 66 szezon című szlovák-cseh dokumentumfilm pedig egy kassai uszoda 66 éves történetét mutatja be a történelem viharában. Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényének azonos című filmadaptációja mellett ingyenesen elérhető Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok című, 2015-ös filmje, ami az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követi végig a szereplők sorsát.