Új koktélbár nyílt a járvány közepén

koktél

Több millió eurós beruházással, a turistamentes időszak csúcsán, október 2-án nyitja meg egyedülálló koktélbárját a budapesti Four Seasons Gresham Palace, a Múzsát elsőre a Forbesnak mutatták meg. Vezető bartenderük, Rédli Ádám tudja, mit csinál: egy olyan londoni hotelbárban edződött, az Artesianban, amit egymás után négyszer választottak meg a világ legjobbjának, és ennél is többször szerepelt a világ ötven legjobb bárját rangsoroló listán.

A Múzsa nevű, lounge-ban a 15 signature ital most egyszerre szól az aktuális trendekről (azaz előnyben a gin, a tonic, a rum) és a lokációról (azaz magyar jellegzetességek és budapesti asszociációk). Mindezek egyedi, Varga kristálypoharakban, 3-5 ezer forintos átlagáron, egy utánozhatatlan miliőben. Utóbbi elcsépeltnek hangzik, és hallatán talán rögtön kortárs belsőépítészek indusztriális karriercsúcsát vizionálja az ember, de itt ugye a hazai szecesszió egyik legkiemelkedőbb épülete, a Világörökség része, maga a Gresham palota adja a hátteret.