Veszprémben átadták a rendszerváltozás időszakának országos és helyi vonatkozású történéseit felidéző közterületi installációt

Az oszlopszerű emlékhelynek ez a tizedik állomása az országban.

Az installációk elhelyezése és átadása tavaly októberben kezdődött, idén március végéig 18 városban látható majd a közel hat méter magas emlékhely. Az installációk egy hónapig állnak az egyes településen. Egy időben három városban, figyelemfelkeltő célzattal helyezik ki az alkotásokat – azokon a településeken, ahol egykor Lenin-szobor állt. Az installáció szerdai, veszprémi átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Balogh Gábor, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány képviselője úgy fogalmazott, hogy 1989 a rendszerváltozás szimbolikus eseményeinek éve volt, 1990 legnagyobb eredményének a szabad választások megtartása tekinthető, 1991 pedig a függetlenség visszaállításának esztendőjeként vonult be a történelembe. – írja az MTI.

Az installációt októberben Szombathelyen, Zalaegerszegen és Miskolcon mutatták be, Nyíregyháza, Hódmezővásárhely és Pécs után Mohácson, Békéscsabán és Debrecenben volt látható decemberben. Januárban Veszprémen kívül Kecskeméten és Szekszárdon tekinthető meg az alkotás. A tervek szerint februárban Vác, Komló és Cegléd következik, a márciusi helyszíneket pedig még egyeztetik a szervezők. A rendezvénysorozatot a „30 éve szabadon” Emlékbizottság támogatja.

Forrás: MTI
kép: nool.hu