Voices of Budapest: ingyenes minikoncertek szombatonként

Voices of Budapest: ingyenes minikoncertek szombatonként

Új zenei eseménysorozat indul a fővárosban szeptember 5-én, minikoncerteket hallgathatunk Budapest közterein.

Vadonatúj eseménysorozat kezdődik az ősz első szombatján a fővárosban, amely egészen október 3-ig minden héten új fejezettel bővül. Egyes budapesti köztereken ugyanis kamaraformációk zenéjét hallgathatják meg az arra sétálók, mintegy hangulati aláfestésként és a közteret kiemelő produkcióként, hiszen a koncertek műfajilag illeszkednek a helyszínek jellegéhez. A mini előadásokra minden szombaton több sávban kerül sor, az egyes tereken mindig két, rögtön egymást követő alkalommal – és ezek mindegyike ingyenesen látogatható. – írja a programról a Fidelio.

„A Voices of Budapest koncertsorozatot azzal a céllal hoztuk létre, hogy megmutassuk, milyen színes és szerteágazó a vokális zenekultúra ma is Magyarországon. A zene „nemzetközi nyelvén” szólunk (énekelünk) mindenkihez: kicsikhez és nagyokhoz, budapestiekhez és vidékiekhez, magyarokhoz és hazánkba látogató külföldiekhez, mert Kodály országában közös hitvallásunk: legyen a zene mindenkié!” – Fülöp Zsuzsanna operaénekesnő, a projekt ötletgazdája és művészeti vezetője.

A Voices of Budapest formációinak egy része kizárólag ezekre az alkalmakra áll össze. Az eseményeket műfajilag is a sokszínűség jellemzi, hiszen például a Madách téren klezmer zene, a Szépművészetinél híres operadarabok, míg a Várkert Bazárban sanzonok hangzanak majd el.

A közreműködők között találhatjuk többek között Frankó Tünde, Fülöp Zsuzsanna, Szilágyi Éva és Sudár Gyöngyvér operaénekesnőket, Busa Tamás, Egri László és Káldi András operaénekeseket, Klein Judit énekesnőt, Bardóczy Attila színművészt, Turcsányi Janka és Mezei Pál zongoraművészeket, Veér Csongor hegedűművészt, valamint Berec Péter tangóharmonika-művészt.

Részletes program a Facebookon, ITT.

Ez is érdekelheti:

,

Július elején mindenkit vár a villányi Rozé Fesztivál

Július 9-én és 10-én rendezik meg - immár tizedik alkalommal - a villányi Rozé Fesztivált, amely idén koncertekkel, gyermekprogramokkal és jelmezes futóversennyel is várja a látogatókat.
, ,

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án! Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozatot.
, , ,

Megnyílt a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

A szerzetesrend múltjáról, jelenéről és távlatairól ad áttekintést a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
, ,

Rekordot döntött a magyarországi könyvkiadás 2020-ban

Tavaly jelent meg a legtöbb könyv Magyarországon 2010 óta - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.
, , ,

Megrendezik a balatonfüredi Anna-bált

Július végén rendezik meg a 196. Anna-bált és az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartják.
, , , ,

Elkezdődött a kisvárdai vár fejlesztése

A több mint 2,2 milliárd forint összértékű beruházás időkapszuláját június 3-án tették le a felső-szabolcsi kisvárosban.
, ,

Nyáron is nyitva lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Idén nem tart nyári szünetet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a tagkönyvtárak július 5-től szeptember 5-ig érvényes nyári nyitvatartásáról a bibliotéka honlapján lehet tájékozódni.