Zenélve mesélnek a zeneművészek

Ifjúsági élménykoncertet töltöttek fel a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának Youtube-csatornájára azzal a céllal, hogy a zenei értékeket élményszerűen mutassák meg a gyerekeknek, ezáltal pedig közelebb vigyék az ifjúságot a klasszikus zenéhez.

Ebben az évben hirdette volna meg a kar a Hang-játék-zene ifjúsági élménykoncertek huszadik évadát, ám a világjárvány miatt elmaradt a jubileum. A Félhetetlen című előadást még tavaly akarták bemutatni, ám erre a pandémia miatt nem volt lehetőség, így inkább rögzítették a Grimm testvérek Félelemkereső című meséje nyomán készült produkciót és feltöltötték a Youtube-ra – írja az MTI.

„Háromszor kezdtük el a felkészülést, amit kétszer meghiúsított a járvány miatti zárás, míg végre idén február végén sikerült felvenni a műsort. Szeretnénk, ha minél több általános iskolába eljutna, de az óvodások és a családok számára is nagyon élvezetes ez a mese, amelynek zenéjét és szövegét is Bánkövi Gyula írta” – idézte az MTI Váradi Juditot, a zeneművészeti kar docensét, aki a Félhetetlenben ezúttal a mesélő szerepét tölti be, míg a kar dékánja, Lakatos Péter zongorán játszik.

Váradi Judit szerint a videómegosztó a folyamatos feltöltéseknek köszönhetően a későbbiekben is hasznos eszköz lehet a kar számára a klasszikus zenei értékek terjesztésében. „Mostanában nem születnek ilyen előadások, ráadásul a klarinét, a harsona, a hegedű, a zongora és a különleges ütőhangszerek jelenléte miatt is egyedi a hangulata. A zenei anyag a hangszeres sokféleség miatt jól illeszkedik a szöveghez, izgalmas effektusok kísérik a mese folyamatát” – mondta el a szakember az MTI-nek.

Ez is érdekelheti:

,

Július elején mindenkit vár a villányi Rozé Fesztivál

Július 9-én és 10-én rendezik meg - immár tizedik alkalommal - a villányi Rozé Fesztivált, amely idén koncertekkel, gyermekprogramokkal és jelmezes futóversennyel is várja a látogatókat.
, ,

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án

Az emlékhelyeké lesz a főszerep június 20-án! Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozatot.
, , ,

Megnyílt a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

A szerzetesrend múltjáról, jelenéről és távlatairól ad áttekintést a Pálosok című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.
, ,

Rekordot döntött a magyarországi könyvkiadás 2020-ban

Tavaly jelent meg a legtöbb könyv Magyarországon 2010 óta - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.
, , ,

Megrendezik a balatonfüredi Anna-bált

Július végén rendezik meg a 196. Anna-bált és az Anna Fesztivál szabadtéri rendezvényeit is megtartják.
, , , ,

Elkezdődött a kisvárdai vár fejlesztése

A több mint 2,2 milliárd forint összértékű beruházás időkapszuláját június 3-án tették le a felső-szabolcsi kisvárosban.
, ,

Nyáron is nyitva lesz a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Idén nem tart nyári szünetet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a tagkönyvtárak július 5-től szeptember 5-ig érvényes nyári nyitvatartásáról a bibliotéka honlapján lehet tájékozódni.